2012. november 29., csütörtök

Mikulás érkezése...


Dec.5! Szerda reggelre kell kész lenni a meglepivel. Nagyfalusi Anna anyukája és Bóka Bálint anyukája rögtön jelzett, hogy szívesen készítenek finomságot. Így velem együtt 3-an készítünk. Ha esetleg valakinek még van kedve illetve szeretne a csomagba bármi mást küldeni...azt szívesen vesszük. A gyerekeitek pedig örömmel falják meg! 
Mivel ebben az osztályban nem szokás osztály pénzt fizetni "Tisztelet a kivételnek!" igyekszünk gazdálkodni azzal ami van... Tudom, hogy drága minden, de úgy gondoljuk, hogy nem kell mindenben a megszokottat követni. Főleg akkor nem, ha nincs miből. Szerintünk fontosabb, hogy a gyerekek inkább elmenjenek korcsolyázni s nem pedig az amúgy is anyagias" világban nagyobb költségeket halmozzunk olyan dolgokra, amik teljesen másról szólnak. A mai gyerekek hogyan értékelhetnék a szívből jövő ajándékokat, ha nem veszik a fáradtságot, hogy a maguk erejükből alkossanak ajándékot, abból amilyük van! Gondolok itt az anyák napra...csak azért, mert az a szokás, hogy 500 Ft-ért kapjunk szülők egy rózsát, ami másnapra elhervad...arról meg ne is beszéljünk, hogy még a gyereknek fáradtságba sem kerül, mert mi szülők megvesszük magunknak... Mire jó ez? Hiszen a tanárnénivel technika és rajz órán szépeket készítenek! Hiszen láttátok a sok édes libát! A másik ilyen volt, a nőnap a kislányoknak. Szintén szokás" apró virágot venni...ami 400-500 Ft egy gyereknek. Pedig milyen mókás volna, ha a fiúk sorsot húznának és úgy kapnának a lányok izgalmas nőnapi köszöntéseket. Kár, hogy a csajok többen vannak... Lehet spórolni, de az is csak segítségekkel lehetséges... Így ezer köszönet, aki segít minket! Hozzá teszem ennél azért többre számítottam...de ennyi jut a gyerekeknek. Én nem csinálok belőle nagy  ügyet...szeretettel készítem és elhihetitek, hogy nem magamnak spórolok vele. Belli, Erika, Bitayné Ildikó, Bóka anyuka és Anna anyukájának köszönhetően ismét spóroltunk vagy 8000 Ft-ot a Mikuláson. Nem az a cél, hogy amit kapnak a gyerekek az tetszen a szülőknek. Az egész egy jelképes ajándék csomag és úgy gondolom, hogy a napot kell, hogy várják és teli izgalommal veszik majd át... Ez a lényeg nem pedig, ami benne van. Ha ennek nem tudnak örülni... akkor teljesen mindegy! Ráadásul, ha a szülő sem tud örülni...akkor meg ne is csodálkozzunk a gyereken. Egyébként pedig sosem fogják értékelni azt, amit tőlünk szülőktől kapnak. Ez most egy szülőkkel készített szeretet Mikulás csomag lesz és attól különleges, hogy nem megszokott hanem adakozott". Ha valaki még szeretne bármit ebbe bele adni, akkor azt legkésőbb hétfő estig juttassa el hozzám, hogy bele is kerüljön.  Lehet aranyra festett dió is éppen.  Ez most a ti gyerekeiteké is lesz...
Erről ennyit!

Mozi! Szintén mérgelődés volt, hogy mindent osztály pénzből álljunk... Persze van valamennyi, mert egyrészt sokat spórolunk ezekkel az ötletekkel, másrészt köszönhető vagy 5-6 gyerek szüleinek, akik papír gyűjtéskor odatették magukat és abból él mindenki vidáman és boldogan... Gyorsan ellehet ezt viszont szórni...bár 2 csomag kukorica most nem oszt nem szoroz...de én ebből sem csinálok nagy ügyet...csinálok itthon teát ( citromosat!) és mint mondtam Lizának nem szükségszerű moziban a kukorica rágcsálása sem....ez nem előírás! Ha valaki nem ad pénzt, akkor adjon kekszet. Nekem ugyan mindegy...meg aztán ha ettől hiszti volna, akkor meg ne is kapjon kukoricát a gyerekem.

Díszítés! Utolsó pillanatban...még jó, hogy nem liba toll hullik a nyakukba! Kedden du. 15.00- től várunk mindenkit szeretettel... Én már nem küldök több sms-t, mert nincs kedvem... Aki szeretne úgyis eljön és ott lesz...annak ezer köszönet! Kicsit a fix embereket nehéz egy napra időzíteni...így esett választás a keddre.

Adventi naptár! Többen is kérdeztétek, hogy lesz-e? Igen! Gyerekek örômére! Mivel szombatra esik Dec. 1-je, ezért arra kérnénk titeket, hogy hétvégén készítsétek össze amit arra szántok...hétfőre juttassátok el a tanárnéninek, hogy napi szinten osztogatni tudja a meglepetéseket. Az adventi naptárt szombaton elviszem.

Puszi mindenkinek! Látom olvassátok és mivel csak a Tanárnéninek volt megjegyzése ( amit köszönünk! Hallom a tányér megérkezett!)...így gondolom nektek minden így jó, ahogy van. Tudjátok reklamációt távozás után nem fogadunk el!  Pusszancs nektek!

6 megjegyzés:

  1. Gratulálok az őszinte szavakhoz!Biztosan lesz aki nem veszi ezeket jó néven,de mindig könnyebb mások felé a szépet tenni és csak csöndben,háttal véleményt alkotni. Akinek nem inge nem veszi magára,aki pedig magára veszi annak oka van.Nem?
    Az a baj,hogy rögtön támadásnak veszik néhányan,pedig ezeket a dolgokat mg kell beszélni, és csak az ŐSZINTESÉGNEK van hosszú távon értelme(arról nem is beszélve,hogy a gyerekeink rólunk vesznek példát!!!!).
    Viszont az összefogás mindig jó,bár tudom,hogy munka mellett nehéz még plusz feladatokat vállalni,de az akaratunkon múlik minden!
    Legfelül is ez olvasható: SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT

    VálaszTörlés
  2. Nincs szándékomban megbántani senkit...az is lehet, hogy vannak szülők, akik nem voltak jelen a szülőin...ill. el sem szoktak jönni és lehet, hogy nem tudják, hogy ezeket a dolgokat nem az iskola állja, hanem a közös pénzből van megvásárolva...ill. így csak egy bizonyos szülők közös pénzéről beszélünk, mert ők fizetnek minden gyereknek. Viszont mi a más pénzéből nem gazdálkodhatunk EBBEN a formában! Az, hogy mi a saját pénzünkkel mit kezdünk az a mi dolgunk. Viszont így a legtisztességesebb a fizetős szülőkkel szemben, ha ezeket az alkalmakat 100-200 forintra lecsökkentsük, ha már teljesen ingyen nem is bírjuk megcsinálni. Persze ez is csak emberek segítőkészségének köszönhető és bizonyos adakozásának...hiszen a Liszt, cukor és egyéb is az ő zsebéből megy el...

    VálaszTörlés
  3. Valószínű ezért ideges és frusztrált Erika ha az osztálypénz szóbakerül, mert ez valahol az ő sara...hiszen ő kezeli és őt vonják felelőségre...
    Ha mindenki beadná, akkor nem vacilálna ennyit...de így, hogy szedje be tisztességesen, ha közben úgy érzi ez tisztességtelen pont a befizetők ellen. A tanárnőt is értem, mert jót akar a gyerekeknek...ne a gyerekek bűnhődjenek, ha a szüleik nem adnak ezekre pénzt...megjegyzem van aki nem is bír és van olyan aki elissza... Ezért kellett ennél az osztálynál változtatnunk...

    VálaszTörlés
  4. Jelentem: papírtányér leszállítva, szalagot/csomagolópapírt küldtem /obis vékony/,mézeskalácsforma érkezik. Küldetés teljesítve, kedden tali, forraltbor legyen!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a mézeskalács formádat! Most elveszem a lehetőséged, hogy te avasd fel! De majd viszek kóstolót!
      Köszönet minden segítő anyukának! Nélkületek nem menne...

      Törlés
  5. Ildikó nagyon köszi!Mi lenne velünk nélküled?!Ma este megcsináltuk Hajnival az adventi naptárt a gyerekeknek,1 dolog itt is kipipálva:)
    Bence a suliba felejtette amit küldtél,remélem meg lesz még holnap,ezért az ajtódíszt még nem sikerült elkészíteni.A forralt bor készül:)))Puszi

    VálaszTörlés

Szabad véleménynyilvánítás kulturált formában.