2013. március 6., szerda

Illatozó ceruza virágok nőnapra...


Szerettünk volna a lányoknak egy kicsit maradandóbb ajándékot készíteni, mint egy szál élő virágot, ami egyrészt drágább is, másrészt 1-2 napig tart szépsége. Így jelentős pénz takaríthatunk meg... Bellivel el is vállaltuk az elkészítését egy kicsit aggódva, hogy vajon milyen lesz a fogadtatása. Sajnos nem jelentkeztetek szülők véleményekkel az ötletek feldobása kapcsán, így mi döntöttük el...s miután Belli azt mondta, hogy neki jobban tetszik a ceruzás ötlet...így az lett. Belli volt olyan kedves és megvásárolta a fekete ceruzákat és a hozzávalókat telefonos egyeztetésünk alapján...és kivágta a szirmokat és leveleket a rajzolt sablonom segítségével, ami nem volt azért olyan gyors, de ezek után neki állhattam a szirmokat egyenként megformázni gyertya láng felett. Megnyitottuk a blogot nyilvánosság előtt, mert lassan már csak mi kommunikáltunk Bellivel, holott ez az egész azért értetek is lett. Azt szerettük volna, ha nektek is lehetőségetek lett volna részt venni ezekben a dolgokban, ha másképpen nem is, csak kommentelés formájában. De úgy látszik, hogy vagy nem érdekel titeket vagy pedig nem veszitek a fáradtságot, hogy közöljétek véleményeiteket. Már pedig, ha ti nem szóltok hozzá, akkor akár be is zárhatjuk az egészet...Mi szívesen készítünk ilyeneket, hiszen nem tennénk, ha nem érdekelne minket...gondolok itt az osztály díszítésre és egyebekre. Szívesen írtuk ki a blogra a leckéket..., de maximum azért jelentkeztetek, hogy tegyük már ki, mert hiányzott a gyerek. JA! Holott elég lett volna néha egy kedves mondat, esetleg vélemény... amit érdekes módon inkább idegen emberektől kapunk meg. Ezért döntöttünk úgy, hogy továbbra is folytatjuk amit elkezdtünk. De mivel ti nem vesztek részt a közösségben, így egy kicsit más szemszögből folytatjuk blogunkat. Viszont köszönet azoknak, akik velünk voltak és akik személyesen nekem köszönetüket nyilvánítottak...meg telefonon is. Ez hozzáállás kérdése. Van, aki azt mondta, hogy hülyék vagyunk, amiért ennyi mindent teszünk...rossz indulatok is eltávoztak szájakból és el is fognak. Rosszul esik-e? Nekem nem! Az élet túl rövid ahhoz, hogy ilyen méreg fullánkok marják a szívemet. Viszont biztos van, akit a fullánk szíven talál...hiszen csak magamról beszélhetek. Ezért mi továbbra is szeretettel várunk mindenkit. De mint mondtam kinyitottuk kapuinkat, hogy térjen be az, aki szívesen tér be ide. Mivel nem vagyunk zártkörűek, így nincs szükség több szerkesztő szülőre sem csak amennyi foglalkozik ezzel. Így a többit kitöröltem. Kérlek ne vegyétek ezt rossz néven, nem haragszom senkire sem!!! Aki eddig nem írt 1,5 évig gondolom ezek után sem szeretne írni, s nincs is ezzel semmi baj... viszont hozzászólást ezentúl bárki! ( ők is) tudnak írni. Ha valaki mégis kedvet érez az csak szóljon nekem. Ennyit szerettem volna mondani...

Most folytatom a virággal! Mint mondtam elkészültünk vele. Köszönet az egyik anyukának, aki már jelezte is, hogy tetszik telefonon tegnap este. Különleges ceruzát választottunk...s bár fekete... apró kis virágok ékeskednek rajtuk. Ehhez próbáltunk csajos lányos virágot alkotni egy kis feketét belecsempészve. Azt hittem újat mutatok, hogy a gumi lap hő hatására alakíthatóvá válik..., de nem! Más is rájött erre. De legalább nekem is eszembe jutott valami. Viszont azt is kitaláltam, hogy cseppentsünk rá illóolajat, hogy illatos legyen. Bellinél pont volt is így rózsa illatot választottunk, hogy egy kis illatot csempésszünk Nőnapra! Bence meg is kérdezte az anyukájától, hogy hogyan lehet a gumi lap ilyen illatos? Hát így...egy újabb ötlettel. Délelőtt Kira volt a segédem. Az összes szirmot és ceruzát ő adogatta a kezembe, hogy húzzam rá őket...ügyes volt és szépen segítkezett. Utána Belli jött át, hogy végleg celofánba csomagoljuk és elvigye tőlem, hogy ez Lizának is meglepetés legyen. Mi nagyon örültünk mikor készen lettünk és kíváncsian várjuk a lányok reakcióit!!! Remélem tetszik majd a meglepetésük!!! Azt hiszem Belli nem bírom megállni, hogy ne menjek le veletek péntek reggel, mert látnom kell az örömüket és akkor azt mondom ez is megérte...



17 megjegyzés:

  1. Hát ez igen, csodás képek, nagyon szuper ötletek, a csomagolás:)
    Mi is megvagyunk a virágokkal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen!Majd megyek a tieidet is megnézni:))

      Törlés
  2. Köszönjük szépen! Nagyon kedves vagy! Tényleg sok a kép, mert annyira tetszett nekem, hogy nem bírtam a fotózást abbahagyni...ezek már csak örök emlékek maradnak!
    Akkor már te is túl vagy rajta! Már fel is tetted??? Kukkantunk ha lehet!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem a ceruzák egyszerűen szuperek lettek és ezt nem azért mondom,mert mi csináltuk!!Virág boltban ennek a többszörösét kellett volna ott hagyni,és még nem is maradna meg a csajoknak,ebből ha más nem is a ceruza megmarad:))

    A többiről pedig azt gondolom,eddig is a gyerekekért tettük amit tettünk,ez nem fog változni!!!!A rosszindulatú véleményekkel pedig nem foglalkozom,anélkül is van mivel...:)))Puszi mindenkinek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt elfelejtettem írni,hogy örülnék ha Te is lejönnél a suliba péntek reggel:))

      És még annyit a leírtakhoz,hogy akinek nem inge nem veszi magára!!!

      Törlés
  4. Persze hogy nem és nem is akarok senkit bántani, de mint mondták is már...jó ez és kevesen mondhatják el, hogy létezik ilyen blog, de nincs értelme, ha nincs aki kihasználja a lehetőséget ( gondolok itt a szülőkre). Mii ketten eddig is segítettünk egymásnak és a tanulással kapcsolatos véleménycsere is van nap mint nap, aminek a hasznát vesszük és ösztönözzük a gyerekeinket...sokmindenre rájövünk egymástól mi az ami szorgalmi és megtanulandó...és írtuk is volna jobban a dolgokat, ha mások is részt vesznek, de így nem kölcsönös az akarás és azt erőltetni nem is kell. Mert ha valaki a blogon kérdezi, hogy figyelj már van szorgalmi"- akkor már létezik társalgás...vagy leírja, hogy nem tudok menni szülőire, mond már van valami fontos tudnivalóm róla"...
    Ezért lett nyilvános a blog és várunk mindenkit szeretettel, hiszen információk ezek után is lesznek. Aki szereti azt ezek után is várjuk szeretettel mégha csak olvasók is, az is öröm ha betérnek... Ez nem panaszkodásnak vegyétek inkább letisztázásnak, hogy miért töröltem ki a többi szerkesztő szülőt. Az nem jelent semmit, hiszen csak a szerkesztésre vonatkozik s nem pedig a blogból zártam ki őket!!!
    Sok szülő fejezte ki tetszését de hallottam már nem tetszést is...ezt nem érdekes most. A LÉNYEG, ami sokak számára nem volt nyilvánvaló, hogy nyilvános lett!!! Oké? Mindenki olvashatja és mindenki írhat a blogba!!!
    Szép napot mindenkinek!

    VálaszTörlés
  5. Szóval, hogy a fenébe van az, hogyha valamit kinéztek a neten, azt ugyanugy /esetenként még jobban/ is sikerül megalkotnotok??? Na ez nekem nem megy! A szivárványom kész katasztrófa lett, ezért virág lett belőle. Majd valahova elsütjük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha itt lennél velünk,biztos Neked is így menne...Tudod közösen minden könnyebb!Egyébként köszi a dicséretet,nagyon jól esik:))

      Törlés
    2. Legalább lett egy saját ötleted! Ez azért nem semmi, sőt jobb is vedd fel így a dolgot és ne aggódj semmiért se! Minden jó, ha vége jó!!!

      Törlés
  6. Jaj, ilyen nekem is kell! Olyan gyönyörűek! A végső csomagolás is nagyon ötletes! Szuperek vagytok! :)
    Azt meg lehet tudakolni, hogy ezeket a nagyon helyes fekete ceruzákat hol szereztétek be?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Renáta!Köszönjük szépen kedves szavaid,nagyon jól esnek:))A ceruzákat Gyöngyösön,a buszmegállóval szembeni papírboltban vettem(mellette kreatív bolt van-Török Ignác utca sarka).
      Még egyszer köszi,hogy írtál!

      Törlés
    2. Renáta és mi hol látjuk a tiédet? Biztos te is sok mindennel készülsz a suliban a gyerekeidnek!!! Cuki volt a jelmezed is!!! Te készítetted? Szióka

      Törlés
  7. A kislányok biztosan nagyon boldogok lesznek!!!:))))Nagyon látványos, ügyesek vagytok!:)
    További sok-sok örömteli KÖZÖS alkotást kívánok Nektek!!!:))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönjük kedves szavaid!Reméljük lesz még sok-sok ilyen közös alkotásunk,majd igyekszünk meg keresni rá az időt..:))Örülök,hogy itt voltál!!

      Törlés
  8. Úgy irigyellek titeket! De még jobban az osztályotokat! Nekem a szülők még a szülőin sem vesznek részt, (tisztelet 2-3 kivételnek) nemhogy ilyenekkel lepnék meg a gyerekeket. Mi egész héten varrtuk a fonalgrafikás képet, sajnos nehezebb volt, mint gondoltam. Így a fiúkkal nem sikerült elkészíteni azt a virágot, amit a lányoknak szerettem volna készíteni. De jó lett volna két ilyen lelkes szülő!
    Szerintem nem érdemes foglalkozni a nemtetsző véleményekkel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon kedves tőled Sucika!Jól esik a szép szavakat hallani.Köszönjük szépen!
      A gyerekek miatt igyekszünk:)És ha vannak ilyen KEDVES emberek akik biztatnak bennünket akkor a lelkesedés sem hagy alább:)))Köszönöm,hogy benéztél hozzánk!

      Törlés
    2. Kedves vagy Sucika! Köszönöm őszinte szavaid...tudom én, hogy nehéz...! Viszont a fonalgrafikás képre én sem hittem volna, hogy nehéz. De legalább lelkiekben megkapták a fiúk a készülődés érzését, ezzel tanulván a nők iránti tiszteletet...így többet adtál, mint azt gondolnád! Szerintem! Néha többet ér a nincs, de mégis van...mert egy érzés, tudat, szeretet többet nyújt tárgyi boldogságnál...
      Legyen szép hétvégétek a családdal! Ezt kívánom neked kedves Sucika tanárnéni!!!

      Törlés

Szabad véleménynyilvánítás kulturált formában.